(Szándékosan írtam fonatikának a fonetikát, mivel a szó jelentése mögött a FON, FONAT szó rejtőzik.)
VARGA CSABA: FONETIKUS ÍRÁS MÁRPEDIG NEM LÉTEZIK
Teljességgel érthetetlen hiedelmünk az is, hogy fonetikusan írunk.
Vajon miért nem üt szöget a fejünkbe, hogy akkor viszont miért a helyesírásért vívott nyolc-tíz évnyi küzdelem az iskolákban? Ha “fonetikusan” írnánk (ahogyan az gondoltatik), akkor elég lenne megtanulni egy ábécét (mi több: bármelyiket), ez egy hét, és ripsz-ropsz, már kész is, mehet egy életen át az írás: “ki mint hall, úgy ír”. De kell-e bizonyítani: az a diák, aki fonetikusan ír, biztosan elégtelent kap dolgozata helyesírására. (“Åotjåortå a fist å sunkåot”. Nos? Mert hogy ez már eleve leírhatatlan így a mai magyar ábécével. Vagyis úgyanazt mindenki úgyanúgy írja le, de saját kiejtésével olvassa fel.) Ebből következően:
A “fonetikus” írás csak azt az egyszerű megkülönböztetést jelzi, hogy hangokat jelölő jelek láthatók a papíron, és nem például szótagjelek, vagy szójelek, ám ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy úgy írnánk le mindent, ahogyan halljuk. Ezt nagyon össze tetszettek keverni eddig.
Tehát eleve arra kell számítanunk, hogy nem úgy ejtették ki a szavakat egykoron, ahogyan azt ma a régi írásokat böngészvén visszamenőleg kikumuláljuk a betűkből. Mert mi a mai szokásaink szerint látjuk a papíron lévő betűsorozatokat. Aki ezt nem veszi figyelembe, nem juthat messzire.
